Miután megegyeztünk a partnerünkkel, aláírunk egy szerződést, és szakembereink megteszik a megfelelő előkészületeket.
Az első év
A talajt először el kell készítenünk, ezért előbb felszántjuk és fellazítjuk. A fákat tavasszal ültetjük ki. Az első évben — amíg a legsérülékenyebbek a gyomosodás és az állati kártevők miatt — intenzíven gondoskodunk róluk, folyamatosan nyomon követjük fejlődésüket. Azok a fák, amelyek tavaszra elérik az egyméteres magasságot, a szeptemberig tartó vegetációs időszak végére az öt métert is meghaladhatják.
A másodiktól a negyedik évig
Ebben az időszakban évente egyszer, esetleg kétszer a gazdálkodó meg kell, hogy tárcsázza az ültetvényeket. Ha kell, tudunk kölcsönözni ehhez eszközöket, esetleg, megegyezés szerint, az egész tárcsázást elvégezzük. Az ültetvények ellenőrzése, egészen a fák betakarításáig a gazdálkodó feladata. Elsősorban a gyomosodásra, a rovarkárra, a gombásodásra, illetve a vadkárokra kell odafigyelnie.
Az ötödik év
Az ötödik év végén betakarítjuk a fákat, és malackai üzemünkbe szállítjuk a faanyagot. Ezt követően egy újabb ötéves ciklus következhet, de már ültetés nélkül. A fák ugyanis a földben hagyott tönkből újrahajtanak. Célünk, hogy egy területen négy ilyen ciklust tudjunk végigvinni, így húsz évig stabil együttműködést és megfelelő hozamokat biztosítunk a gazdálkodóknak. Amint befejeztük a közös munkát, gondoskodunk róla, hogy a földterületet az eredeti, sőt, ha lehet, még jobb állapotba állítsuk vissza. Így az újra alkalmassá válik a klasszikus mezőgazdasági haszonnövények termesztésére.
CHRISTOPH LEIBING, az RRD IKEA Industry projektmenedzsere
“A faanyagot télen termeljük ki, a gyökerek azonban a talajban maradnak, így tavasszal a fa újranőhet belőlük. Nagyon hatékony és korszerű módja ez a talajhasznosításnak. A második ciklusban, köszönhetően a megerősödött gyökereknek, a fák már gyorsabban is nőnek, erősebbek, ellenállóbbak lesznek.”